Még kilátszik. Az orrom. A vízből. Még. De már nem nagyon. Sajnos az elmúlt évek alatt, mióta nem került ki poszt ezen a blogon, eléggé sokminden történt. Ezek nyomán derült ki számomra, hogy a burnout az nem valami távoli, idegen dolog, ami csak azokat érinti, akik a multik világában tolják a munka szekerét. Ez a – magyarul kiégés szindrómának is nevezett – állapot egyrészt nagyon sokféle lehet, másrészt nem kerüli el az alulfizetett, túlhajtott egyetemi oktatókat. Legalábbis úgy tűnik.
Gyakran szembesülünk azzal a hiedelemmel a szűkebb és tágabb környezetünkben, hogy az egyetemi oktatókról azt gondolják, sokat keresnek és keveset dolgoznak. Ha egyszerűen akarom ezt a kérdést tisztázni, akkor azt mondhatom, hogy ez pont fordítva van: keveset keresünk és sokat dolgozunk. Éppen ma jelent meg a 2021 januárjára vonatkozó KSH statisztikát említő cikk arról, hogy az átlagos nettó bér abban a hónapban 273.000 Ft volt Magyarországon. Nos, a hazai felsőoktatásban dolgozó egyetemi oktatói sorban második lépcsőnek tekinthető egyetemi adjunktusi munkakörben ezt az összeget csak bruttóban lehet megközelíteni… azaz az egyetemi adjunktus bruttó bére jelenleg 277.200 Ft. De mi is kell ahhoz, hogy valaki egyetemi adjunktus legyen? Hogy csak a legalapvetőbbeket említsem: BA diploma, majd MA diploma, majd PhD képzés, azt követően a fokozat megszerzése (köznapian fogalmazva ledoktorálás), munka szempontjából pedig több év tanársegédi munka (ami közben a PhD képzésben való részvétel és a fokozatszerzés zajlik) után. Az én esetemben pl. jelenleg ez a 18. év, amit egyetemi oktatóként töltök, 2015 óta vagyok adjunktus. A munkával eltöltött órák száma pedig igen érdekesen alakul a bérhez viszonyítva, ha a pluszban vállalt feladatokat nem számítjuk is, bőven a napi 8 óra felett vagyunk. Aki logolja a számítógépén (amiből a digitális oktatás alatt többnyire a sajátunkat használjuk, a saját magunk fizette internettel együtt, mivel a felsőoktatásban tanítókra nem terjed ki a köznevelésben és a középiskolákban dolgozó pedagógusokat támogató lehetőség) a munkával eltöltött időt, az könnyen észreveszi, hogy a “kötetlen munkaidejében” (ami praktikusan azt jelenti, hogy a hétköznapokon bármikor dolgozik, és hétvégéken is) felszaladnak a munkaórák akár a 60 óra fölé is. Ma már ingyenesen elérhető eszközök is segítenek abban, hogy igen pontosan meghatározható legyen, hogy milyen munkával, milyen programot használva mennyi időt tölt a mezei oktató a számítógép előtt. A tavalyi tavaszi időszakban (amikor “egy hétvége alatt átálltak” a pedagógusok – az egyetemi oktatóknak pedig egy hetük is volt rá) nem volt ritka az olyan hét, amikor a számláló a 70 órát is meghaladta egy héten.

Ezt a posztot majdnem éppen két évvel ezelőtt írtam meg, de végül nem tettem közzé. Most megteszem, mert ez is egy lenyomata az elmúlt éveknek, még ha töredékes, befejezetlen is maradt. És sajnos a helyzet azóta nem lett jobb a bérek tekintetében, jelenleg is ugyanennyi az alapilletménye egy egyetemi adjunktusnak. Az én esetemben a burnout következménye az lett, hogy mindenképpen változtatnom kellett a terhelésemen, ha nem akartam belepusztulni az egészbe. Így jelenleg részmunkaidőben (köznapi nevén félállásban) dolgozom egyetemi adjunktusként, és további részmunkaidős megbízással egy szívemhez közeli területen, e-learning szakértőként erősítem az ELTE Oktatási Igazgatóságának Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Osztályát. Ez nem javított az anyagi helyzetemen, de valamelyest enyhítette a nyomást, a túlterhelést és élhetőbb életet hozott.