Inkább igen vagy inkább nem?

A fenti kérdés a Facebook-on is megosztott képes riport kapcsán vetődött fel egy megosztásban, arra vonatkozóan, hogy a képeken szereplő, (többnyire testi) fogyatékossággal élő nők ábrázolása tetszést vált-e ki a megtekintőben, vagy inkább nemtetszést.

Érdekes a kérdésfelvetés, hiszen:

1. ezt a kérdést más képriport esetében is feltesszük?

2. miért ne tetszhetne?

3. ha nem tetszik, miért nem tetszik?

4. ha tetszik, miért tetszik?

(és még sok egyéb szemszögből is megközelíthetnék a kérdésfelvetést).

A feministák szépségfasizmusról beszélnek, amikor általában a nők megítélése kerül szóba. Ha fogyatékos nők megítéléséről van szó, akkor ez nem érvényes? Vagy akkor már más lesz a mérce?

A Facebook-on az eredetileg a nlcafe.hu-n megjelent cikket több, fogyatékosügyi szervezet (Kerülj közelebbFogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány) is továbbosztotta. Ott csak lájkok születtek a megosztásokra. A nlcafe cikknél kommentek is.

Akkor most az érintettség és a szakmai közelállás azt eredményezi, hogy mindenki egyetért és örül annak, hogy megjelentek ezek a fotók, és kérdések csak a “többségben” vetődnek fel? Bennük miért? Amit nem látunk, az nincs is? Aki nem elég “ép”, az ne mutogassa magát? Örüljön, hogy élhet?

Szóval, szerintetek inkább igen vagy inkább nem? És ha igen, akkor miért nem? (Karinthy után szabadon… :) )

Kiegészítés: Aimee Mullins a TED-en. Nézzétek meg, ha van 10 percetek.

4 thoughts on “Inkább igen vagy inkább nem?

  1. Örülök a bejegyzésnek! :-) Ma reggel egy FB üzenőfali posztban láttam meg ezt a témát, tetszett is meg nem is, szóval foglalkoztatott, továbbosztottam hát. Kíváncsi voltam másnak igen és/vagy nem és persze legfőképpen hogy miért. Kedves ismerőseimet is foglalkoztatni kezdte, legalább egy komment erejéig, és összességében azt kell mondjam, inkább tetszik nekik, mint nem. (Természetesen ez semmilyen értelemben sem reprezentatív adat. :-) ) A legáltalánosabb érv, hogy láthatóvá teszi, sőt, ezen túllépve esztétikusnak, szépnek mutatja be a szokásostól eltérőt is. Ez tulajdonképpen nekem is tetszik, a láthatóság és elfogadhatóság.
    Az én alapvető kérdésem ugyan – miszerint tetszik-e nekem vagy sem – nem az esztétikai szempontokat, hanem magát az üzenetet és a kontextust firtatta. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy van ilyen vonatkozása is. Ahogy a kommentekben is megjelent; “zsigerileg” megütközést (esetleg viszolygást) kelt a “fogyatékos test” látványa. Nem érdemes ezt eltagadni, ez nagyon mélyről, régről jön; a normálistól való eltérésre figyelni kell.
    Szóval a képek látásmódja, szemszöge, a másság felvállalása tulajdonképpen szimpatikus. De.
    Ezen túl: engem most nem az esztétikum foglalkoztatott elsősorban, hanem a szépség(ipar) és a fogyatékosság, így együttesen.
    A szépségiparról meg a szépségfasizmusról (Anita is idézi ezt) feministaként markáns véleményem van, ennek kifejtésétől most így egy kommentben eltekintenék. :-) Egy rövid mondatban: nagyon csúnya dolog :-) , a nők feletti kontroll egyik – elítélendő – formája.
    És ez a macsó izé (t.i. a szépségipar) most tesz egy paternalisztikus gesztust a fogyatékkal élő nők felé. Kis engedmény: nem baj, ha nincsen lábad, ha így is meg tudsz állni a tűsarkú cipőben, felveszünk a klubba. A kézcsonkod jó lesz így is, de a felkarod legyen sima és izmos azért, így tolerlható, hogy alatta nincsen alkarod. Ja és a narancsbőröd majd retusáljuk, ahogy a “normálisoknál” is. Éljen az egyenlőség!
    Nos, hát körülbelül ilyesmi. Szóval hát nekem végül is összességében NEM TETSZIK. Nem esztétikai szempontból. Hanem mert kétes egyenjogúság ez: azt mondjuk a fogyatékkal élőknek, hogy beállhatnak ők is a sorba, ha nincs még elég bajuk, hát csak jöjjenek, és tolják azt a szépségfasiszta szekeret…
    Pedig – ahogy az egyik kommentelő ezt szépen megfogalmazta – : sokkal jobb lenne, ha más területeken válnának láthatóvá és elfogadhatóvá, mondjuk karrier vonalon.
    Nos, hát szóval így. :-) Na most úgy belelovaltam magamat, hogy megírom mindezt a saját blogomra is! Köszi, Anita! :-D

  2. Saját blogban kicsit kiegészítettem. Nem ellentétes a véleményünk, hanem más szempontból nézzük, amit a láthatósággal kapcsolatban mondasz, azzal egyetértek, fontos! Csak ahogy ezt próbáltam kifejezni, kétes egyenjogúság ez, ha olyasmiben akarják megadni, ami maga is az elnyomásról szól…
    (Sarkított példa, szándékosan kiélezem, és sántít is, meg csúnya is, szóval elnézést, de olyasmi ez, mintha azt mondanánk, hogy eztán bátran mutassuk meg, tegyük láthatóvá azt, hogy az értelmi fogyatékos nőket is verik… Na, szóval érted. :-)

  3. Kedves Anita (Eger),
    Saját blogon kicsit részletesebben leírtam nagyjából ugyanazt, mint itt az első hozzászólásban. Meg itt Anita blogján tett másodikban is hangsúlyoztam a lényeget. Szóval én egyáltalán nem azt állítottam, hogy “ne mutogassák” magukat/őket. A nemtetszésem nem a fogyatékossággal élők látványából fakad, hanem abból, ami emögött van. Szociálpszichológus vagyok, látom én a fát, de nagyon figyelek az erdőre is. :-)
    Értem és megértem persze azt, amit írsz, hogy még mindig jobb a semminél, és semmi baj az érzelmi alapú megközelítéssel sem.
    Azt az egyet sajnálom csak, hogy pont most, ezen kommentem olvasásától jutottál el a megkönnyebülést adó felismerésig, hogy jó hogy nem vagy feminista. :-(
    Mert szerintem az ehhez hasonló társadalmi kérdésekben mi tulajdonképpen egyetértünk. ;-)

  4. Anita (Eger), igen, ezért is éreztem szükségét saját blogon kicsit még kifejteni, mert itt Anitánál talán kicsit sarkosra sikerült. :-) Egyetértésnek örülök, a dombon pedig akárhogyan is mozgunk rajta éppen, úgyis össze fogunk találkozni!
    (Névnél elég konkrét voltál, én voltam figyelmetlen, mikor realizáltam a pontos nevet, akkor azonosítottalak is rögtön – ennek fényében írtam a választ…!)