Virtuális oktatási környezet kutatásról – viszonyok és reakciók

Amikor a virtuális környezetben történő oktatás, tanítás, tanulás kutatására vállalkozó csapat tagja lettem, nem gondoltam arra, hogy ezzel a kérdéskörrel, ennek kutatásával kapcsolatban milyen hatások érnek közvetlen és tágabb (valós) környezetemben.
A kutatásról, annak tematikus alkalmairól a Pedagógia Online Tanítás és tanulás virtuális környezetben csoportoldalán és az Oktatás és közösség virtuális környezetben Facebook-oldalon illetve Ollé János blogjában itt, itt, itt, és itt alaposan tájékozódhat az, aki most itt olvas először erről.
A virtuális környezetben történő oktatás itthoni kezdeményezése(i) nem előzmény nélküliek a Second Life (SL) virtuális valóságot adó alkalmazásának használatában, hiszen nemzetközi vonatkozásban többféle kezdeményezés is ismert, így csak kiragadva néhány példát, az amerikai és európai neves egyetemek szinte mindegyike hozott létre virtuális campust a virtuális világban, de előretörőben van a nagy, jelentős konferenciák párhuzamos, azaz valós és virtuális “megrendezése”, közvetítése is.
by szabomo
by Acidus Arsenal

A tudományos  ismeretterjesztés is “betette a lábát”, megtalálható pl. a NASA “tanösvénye” is a Second Life-ban. Egyszóval, számtalan formában és szinten, közegben lehet már külföldi példákat találni, de itthon is van már a magyar felhasználók számára SL Hungary néven weboldal a témában.

Mindemellett, ez nem egy széles körben elterjedt, ismert terület, sem pedagógiai, sem kutatói, sem felhasználói, sem egyéb szempontból. Ezért nagyon érdekesek azok a reakciók, amelyeket az erről való beszélgetés különböző közegben, társaságban kivált. Szerintem ez érdekes a kutatás eredményeinek hasznosíthatósága szempontjából is, hiszen oktató, kutató kollégák körében találkozhattam már például udvarias hallgatással, elnéző mosolygással, értetlenkedéssel, az abszolút fölöslegesség megfogalmazásával, de az is előfordult, hogy egyszerűen elintézték annyival, hogy “de sok időtök van”. Aztán persze vannak érdeklődő kollégák is, akik kíváncsiak nagy vonalakban arra, hogy mi is történik, de ez inkább a személyemnek szóló (baráti) érdeklődés, semmint valóban a téma iránti fogékonyság. A pedagógiai szempontból laikus(abb) ismerőseim körében gyakoribb a játéknak tekintés (repülni lehet benne? akkor az játék). De racionalizálás is előfordul, pl. annak felvetése, hogy a jelentősebb hardveres erőforrást igénylő SL alkalmazás futtatásához megfelelő gépekkel nem rendelkező, de a virtuális oktatás lehetőségeinek egyik jelentős célcsoportját alkotók kiszorulnak (vagyis, éppen azok, akiknek segítséget jelenthetne, nem tudnak hozzájutni), azaz céltalan a kutatás.
Az is nagyon érdekes, hogy a szakember kollégák például a gyógypedagógia területén hogyan látják a kérdést, és az esetleges lehetőségeket, amelyeket a virtuális világ fogyatékossággal élő embereknek adhat, hogyan interpretálják. Ez nyilvánvalóan összefügg a szakmai hitvallással is, azzal, hogy milyen felfogás mentén gondolkodunk általában az emberekről (nem csak a fogyatékos emberekről, de róluk is). Én magam azt gondolom, hogy egy fogyatékos embernek mindahhoz joga van, amihez egy nem fogyatékos embernek, és ez a virtuális környezet, világ adta lehetőségekre is igaz, azaz nem valamilyen jótétemény az, ha ők is igénybe vehetik, hozzáférhetnek azokhoz. A paternalista megközelítés (mi, nem fogyatékos emberek majd megmondjuk, hogy mi jó nektek, fogyatékos embereknek, ti meg, szegény szerencsétlen párák, legyetek hálásak érte, hisz nélkülünk úgysem mennétek semmire – most kicsit sarkítva, persze) nem az egyenlőségen alapul igazándiból. A patetizálás sem feltétlenül célravezető, a sajnálat az önrendelkezéssel szemben áll valójában.
A mi dolgunk sokkal inkább az lehet, hogy azt is kutassuk, feltárjuk, vizsgáljuk és igazoljuk, ami még egyéb pluszt is jelenthet számukra (fogyatékosságuk típusától formájától és természetétől függően is) adott esetben a virtuális valóság adta lehetőségek között, illetve az is, hogy a mások számra elérhető opciók, tevékenységek, formák akadálymentesek lehessenek, és nem utolsósorban a szemléletformálás a sérült, fogyatékos, akadályozott emberekkel kapcsolatban. Az online megjelenés, szakmai vagy privát véleményformálás világában éppen ezért nagy gondot kell fordítanunk arra, hogy mit és hogyan írunk, mondunk, hiszen minden szavunkkal tulajdonképpen szemléletet alakítunk.
Nem egyszerű, de fontos. Ahogyan a kutatásunk is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>