pedonline01:a gyógypedagógus inspirátor öröme

Amikor elkezdődött a pedonline01, a konnektivista pedagógiai kurzus első témájával, a tehetség kérdéskörrel, akkor azt gondoltam, hogy nem, én nem írok erről blogbejegyzést. Nem gyógypedagógiai a téma, ezért talán mégsem illeszkedik a szakmainak nevezett blogomba. Ez a kérdés még most is fel-felvetődik bennem, hogy vajon milyen jellegű szakmai eseményekről érdemes itt írnom. 
Most azonban az előbb említett kérdésben mégis írok pár sort. Teszem ezt azért, mert mégis van gyógypedagógiai vonatkozása a kurzusnak, két okból is: 1) a résztvevőket tekintve illetve 2) a tehetség értelmezhető a fogyatékos gyerekek esetében is.  
Most egyelőre, mivel a kurzus még nem zárul le az első téma végéhez érkezve, inkább csak az első pontra szeretnék reflektálni. Ugyanis nagy örömmel fedeztem fel, hogy a pedonline01 résztvevői között több gyógypedagógus is van, akik többsége a praxisban tevékenykedő szakember. 
A kép forrása
Ezt azért találom fontosnak itt kiemelni, mert a fogyatékos gyerekekkel, az ő oktatásukkal kapcsolatban sem a tehetség, sem az újszerű, modern, digitális tanulási formák és eszközrendszerük nem szokott felvetődni. Ha felvetődik is az utóbbi, akkor az többnyire terápiás szemlélettel, segédeszköz-használat szempontjából foglalkozik vele (persze ez is nagyon fontos!), de általában véve az oktatás során történő alkalmazás sokkal ritkábban kerül előtérbe, így tulajdonképpen az esélyegyenlőség kérdése sajátos szemszögből értelmeződik csupán. Ez különösen igaz a tanulásban akadályozott, ezen belül enyhén értelmi fogyatékos gyerekek tanításával kapcsolatban, hiszen alapvetően mindenki abból indul ki ilyenkor, hogy ők az intellektuális problémák, a kognitív, az orientációs, a figyelmi, a motoros vagy egyéb teljesítményük miatt erre úgysem képesek. Sokszor maguk a gyógypedagógusok sem tartják képesnek diákjaikat az IKT eszközök, web2 alkalmazások használatára, és eleve csak korlátozott formában képzelik el az ő ilyen típusú kapacitásukat, lehetőségeiket. 
A kurzus gyógypedagógus tagjainak az itt követhető, megismerhető gondolkodása azonban arról tanúskodik számomra, hogy nem csak ebben a sémában tudják elképzelni az említett gyerekek oktatását és későbbi életperspektíváikat. Az is nagyon biztató nekem, hogy a tehetség és fogyatékosság fogalmai számukra nem egymással nem kommunikáló szavak, hiszen a – közoktatási törvény által ugyan hátrányos helyzetnek nem definiált – fogyatékosság mellett a tehetség újabb hátrányt jelenthet az ő esetükben, legalábbis ahogyan erről a nemzetközi szakirodalomban is lehet olvasni több helyen, pl itt.
Ugyanakkor az “egyes pont” az önálló életvitel, az önrendelkezés szempontjából is fontos lenne, bármilyen súlyossági fokú fogyatékosságról is legyen szó, hiszen a későbbi élete során mindenkinek egyre inkább szüksége lesz (van) azoknak az eszközöknek az alkalmazására, amelyekkel kapcsolatban a többségi iskolákban már egyre inkább, a fogyatékos gyerekeket oktató iskolákban még kevéssé helyeznek hangsúlyt a tanulási tartalmak, a pedagógiai módszerek, a tanulási formák és eszközök meghatározása során. 
Hát, ezért örülök én annyira annak, hogy a pedonline01 tagjai között spontán módon több, a gyakorlatban tanító gyógypedagógus kolléga is megjelent. Nagyon fontosnak tartom ezt a kérdést.
Talán egy ilyen kurzus keretében gyógypedagógiai téma is feldolgozható lehetne. Lenne. Kellene lennie.   Nem?!

3 thoughts on “pedonline01:a gyógypedagógus inspirátor öröme

  1. De. Jó lenne. Zászlóbontónak rossz vagyok, de ha felvállalod, megyek, s talán másokat is vihetek.

  2. Szuper. Rád számítottam :) Bíztam benne, h támogatod. Dolgozom az ügyön, remélem, rövidesen kereshetlek az együttműködés miatt. Jut eszembe, ezt is a figyelmedbe ajánlanám… http://oktinf.elte.hu/konferencia2011/ kiemelt téma a gyógypedagógiai…lesz kerekasztal is…

  3. Ez fantasztikus!!!
    "Aki keres, az talál." Évek óta keresem, hogy ki az, akivel meg tudnám osztani gondolataimat úgy, hogy szemeiben ne értetlenkedést,ellenérzést, vagy akár közönyt véljek felfedezni.
    Kedves Anita! Amit leírtál, azt szó szerint magaménak vallom,-és várom a lehetőséget a team-ben való együttgondolkodásra. Hajnival közösen "tapossuk" az eLearning kurzus útját. Személyesen még vele sem találkoztam, de mit tesz velünk a virtuális világ csodája? Mintha már "ezer év" óta ismernénk egymást… A szemtől-szembe megismerés csak hab lesz a tortán…
    Ha érdemesnek tartotok rá, szívesen csatlakozom Hozzátok…