A címben feltett kérdést “csípőből” megválaszolva azt mondanám: igen, van! Mindennek van értelme valamilyen szempontból. Az már egy másik kérdés, hogy az az eredeti célunknak megfelel-e.
Ha jobban elgondolkodom rajta, mielőtt válaszolok, akkor felvetődik néhány kérdés. Például az, hogy ez jelent-e előrelépést.
A napokban a Facebookon megosztottam egy cikket, amit olvastam a a neten. Kommentár nélkül tettem ezt. Egyik ismerősöm reagált a cikk tartalmára, s kis “vita” bontakozott ki közöttünk. A dolog érdekes is lehetett volna, ha nem érzékeltem volna azt, amit olyan gyakran máskor is, hogy (1) a pedagógiához, a tanításhoz mindenki hozzáértőnek gondolja magát, (2) a “romák úgysem akarják, hogy segítsünk nekik, így hát ne is tegyük azt” alibizés. Az ismerős stílusa lekezelő és “éntudomatutit” típusúnak volt érzékelhető, a két nézőpont között alapvető különbség volt, hogy mást észleltünk problémaként. A megvitatásához ezek után nem éreztem az időt alkalmasnak, ezt ő lerázásnak észlelte. Ezen a ponton szakadt meg a “vita”.
Ez a tapasztalásom indított most erre a bejegyzésre; vajon az ilyen típusú vitáknak ilyen keretek között van létjogosultságuk? Van bennük perspektíva? Segítenek vagy esetleg inkább ártanak az adott – egyébként igen nagy érzékenységű – kérdés szempontjából?
A ”szerintem minden jól van úgy, ahogy van. én nem bírom az álszent kertelést. az ő sorsuk nem fog megváltozni, mert ezt ők nem akarják, a rendszer pedig nem képes rá. az afrikai éhezők sosem lesznek megmentve, esetleg csak megetetve, az említett cigány gyerekek pedig maradnak a periférián. csak ezt senki nem meri felvállalni képmutató világunkban” hozzáállást én nem találom előremozdítónak. Akkor ne tegyünk semmit a hátrányos helyzetű régiók fejlesztése érdekében sem. Ha az említett vitapartneremet megkérdezném, hogy vajon ő szeretné-e, hogy a (hátrányos helyzetű, kelet-magyarországi) régió, ahol él, fejlődjön, jobbak legyenek a körülmények, legyen a fejlettebb régiókhoz hasonló a munkalehetőség, infrastruktúra, ellátottság stb., akkor vajon nemmel válaszolna? Pedig távolról nézve az a régió is olyan megítélés alá esik többek szemében, mint az a kisebbség, akivel kapcsolatban a hozzáállása nem tűnt előrevivőnek. Vannak jónéhányan, akik szintén azt gondolják, hogy azt a régiót nem érdemes fejleszteni, mert az ott élők úgysem akarják, nem tudják értékelni, minek az nekik, maradjon minden úgy, ahogyan van. (És itt jut eszembe az a szóhasználat is, amit egy közeli ismerősöm használt az ország nem budapesti részeire: “perifériák” (így, egy kupacban…miközben küzd a fogyatékos embereket nem negatívan minősítő kifejezések használatáért.). Néha nem gondoljuk végig, hogy mivel mit mondunk.)
Ha így gondolkodnánk, akkor például a színesbőrű emberek, a fogyatékos személyek élete is egészen másként nézne ki (képletesen szólva, Rosa Parks még mindig állhatna az amúgy üres elejű buszon, és Ed Roberts és társai sem végezhettek volna egyetemet pl.) de azoké is, akik egyik előbb említett csoportba sem tartoznak.
Ez a beszélgetés azért árnyalja a fenti kérdést, már ami a roma gyerekek oktatását illeti. (Valamint többek között szóba kerül a fogyatékos, azon belül az enyhén értelmi fogyatékos gyerekek többségi iskolában történő szegregált oktatása is: ahol “a gyerekeket eltemetik”. Itt érdemes figyelni a különbségtételre a fogyatékos illetve a roma gyerekekkel kapcsolatos “szegregáció” szó használatában.)
Az “egyik legegyenlőtlenebb oktatási rendszerben”, ahol az “igen erős szelekció folyamata jellemző, amely önmagát gerjeszti”, nos, annak nem a legalján elhelyezkedve, minden más színben tűnik fel…és nagyon egyszerű ezt úgy kezelni, hogy “minden jól van úgy, ahogy van”.
Tulajdonképpen ez a legkényelmesebb.
Szóval, van értelmük a közösségi portálos nyilvános vitáknak? 
